
Télen-nyáron völgyélmény
Kapolcs központjában a MűvészVölgy Kúria épületegyüttese egész évben feleleveníti és elérhetővé teszi a Művészetek Völgye kulturális sokszínűségét és szabadidős élményeit. Ikonikus főépülete a 2020-ban kívül-belül megújult Kuthy-kúria változatos kulturális, művészeti és tudományos programokkal, interaktív kiállításokkal kínál tartalmas szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Kúria oldalépületében működő kerékpáros központ a legújabb prémium kategóriás elektromos kerékpárokon kínál változatos túralehetőségeket a térség természeti szépségei iránt érdeklődők számára. Az épületegyüttes által körülölelt külső közösségi térben a HelloWood által megalkotott pajtaszínház épülete ad teret nagyobb szabadtéri előadásoknak, filmvetítéseknek és szakmai programoknak egyaránt. A 2025-ös évben egyebek mellett olyan neves művészek és alkotók lesznek a vendégeink, mint Szepesi Mátyás, Szendrői Csaba, Ott Anna és Csorba Lóci.
A MűvészVölgy Kúria eseményei az idei évben a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program, valamint a H+ Média Kulturális Egyesület támogatásával valósulnak meg.
Aktualitások
-

Idén is megrendezésre került az Innocamp. ötlettábor!
Augusztus első hetében 35 tehetséges fiatal hozta el az innocamp táborba innovatív vállalkozási ötletét, hogy aztán 3 napon keresztül dolgozzon rajta – inspiráló környezetben, az […]
-

Ilyen volt a 31. Művészetek Völgye!
A Művészetek Völgye történetében először tehették ki a szervezők a megtelt táblát, a csütörtöki napon ugyanis 15 000 látogatót vonzottak a programok. Az ország legnagyobb összművészeti […]
-

A kapolcsi Művészvölgy Kúria környezetének további turisztikai célú fejlesztése
Felhívás ajánlattételre Kiírás Mellékletek Kiegészítő tájékoztatás
-

Barangolj két keréken!
A környék legszebb túraútvonalain, aszfalton és terepen is kipróbálhatod az Európa-szerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő elektromos rásegítéses kerékpárokat a MűvészVölgy Kúria szervezésében tartandó élmánytúrákon. A […]
-

Új helyszínekkel vár idén a 30. Művészetek Völgye!
A szervezőcsapat és a helyi közösség is készülődik már – ha a járványhelyzet is engedi, július 23. és augusztus 1. között rendezik meg a 30. […]
-

Októberben Jónás Vera és Lovasi András is Kapolcsra érkezik!
A Völgyhétvégék lezajlottak a kapolcsiak és a Völgy-rajongók nagy örömére, a 30. Művészetek Völgyét 2021. július 23. és augusztus 1. között rendezik meg. Azonban Kapolcs […]
-

Újranyitásra készül a Kuthy Kávézó
2021. május 7-én végre újra kitárja kapuját a Kuthy Kávézó a pandémia miatt tartott hosszú kényszerszünet után. A MűvészVölgy Kúria földszintjén található családias vendésglátóhely sok […]
-
A Magyar Falu Program keretében az 1845/2020. (XI. 24.) Korm. határozat és a NEA/1670/2020. számú támogatási döntés alapján felhívás pajtaszínház tervezésére és kivitelezésére tárgyú ajánlattételre.
Egyszerű beszerzési eljárás. LEZÁRULT!
-

A kapolcsi MűvészVölgy Kúria múltja és jelene
A 2020 szeptemberében teljesen felújított és megnyitott MűvészVölgy Kúria eredetileg a Kúti-ház és a Kuthy-kúria néven volt ismert a kapolcsiak körében, a Művészetek Völgye látogatói […]
-

Nyárzáró forgatag Kapolcson utcaszínházzal
Idén második alkalommal került megrendezésre a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amely nyárzáró eseményként augusztus 28-30. között vonzotta Kapolcsra a művészet, a különleges kézműves termékek, a finom […]
-

Művész Völgy Kúria Megnyitó ünnepség
Szeptemberben megnyitja kapuit Kapolcs új közösségi és kultúrális központja a MűvészVölgy Kúria! A megnyitó keretében átadjuk Kapolcs új főterét is, bemutatjuk a Művész Völgy Kúriát, […]