
Télen-nyáron völgyélmény
Kapolcs központjában a MűvészVölgy Kúria épületegyüttese egész évben feleleveníti és elérhetővé teszi a Művészetek Völgye kulturális sokszínűségét és szabadidős élményeit. Ikonikus főépülete a 2020-ban kívül-belül megújult Kuthy-kúria változatos kulturális, művészeti és tudományos programokkal, interaktív kiállításokkal kínál tartalmas szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Kúria oldalépületben működő kerékpáros központ a legújabb prémium kategóriás elektromos kerékpárokon kínál változatos túralehetőségeket a térség természeti szépségei iránt érdeklődők számára. Az épületegyüttes által körülölelt külső közösségi téren a HelloWood által megalkotott pajtaszínház épülete ad teret nagyobb szabadtéri előadásoknak, filmvetítéseknek és szakmai programoknak egyaránt. A 2023-as évben egyebek mellett olyan neves művészek és alkotók lesznek a vendégeink, mint Grecsó Krisztián, Gryllus Dániel, boebeck, Vecsei H. Miklós vagy a Lázár tesók. A Pajta Program eseményei az idei évben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulnak meg.
Aktualitások
-
Téli szünet
❄️ Kedves Vendégeink! 🙏 Köszönjük szépen, hogy egész évben velünk voltatok programjainkon! 🎄 Most egy kis téli szünetre megyünk, de jövőre is várunk titeket korábban […]
-
Lázár tesók – telt ház
Köszönjük a nagy érdeklődést, de megteltünk. Ha nem regisztráltál korábban, akkor kérünk, hogy ne indulj el november 25-én Kapolcs felé! Ha nem tudtál foglalni helyet […]
-
Lázár tesók – regisztráció
Kedves Vendégeink! A nagy érdeklődésre való tekintettel a Lázár tesók koncertjét regisztrációhoz kötöttük. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.
-
Kapolcsi Vásár október 21-én
Október 21-én egész nap vár titeket Kapolcs fantasztikus programokkal és a szokásos kapolcsi őszi vásárral.
-
Regisztráció – Szendrői Csaba irodalmi est
Kedves Vendégeink! A nagy érdeklődésre való tekintettel Szendrői Csaba – szerzői oldal irodalmi estjére előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet. Találkozzunk október […]
-
Hangszerválasztó: ukulele Huszti Lászlóval
Huszti László megtanít kihozni a maximumot egy pici hangszerből, mottója: „Ukulele, tanulj vele!”. Hawaii hangulat, játékos órák, széles látókör és a 90-es évek lenyomata jellemzik, […]
-
Táncház: néptáncoktatás élőzenével
„A táncházmozgalom olyan kisközösségek összessége, amelyben a résztvevők aktívak, öntevékenyek és nem a ” kitenyésztett” profik iparilag előállított termékeinek passzív hallgatói-nézői (ez egyben kemény munkát […]
-
Zeneovi és Bölcsi Rábaközi Ritával
Zeneovi és bölcsi foglalkozásunkat a legkisebbeknek Rábaközi Rita, zenepedagógus, zeneterapeuta, énekművész tartja. Miért fontos gyermekeinknek, hogy már nagyon korán megismerkedjenek a zenével? Cikkünkből kiderül! Mivel […]
-
X. HALLOWEEN NAP
-
Ringató foglalkozás – Baba-mama klub foglalkozás
Beszélgetés Szántó Dóra Violával, a Ringató foglalkozás és a Baba-mama klub vezetőjével Mivel foglalkozol? Végzettségem szerint tanító, zeneterapeuta és perinatális tanácsadó vagyok, illetve Ringató foglalkozásvezető, […]
-
Színjátszó kör Völgylakóknak
Deli Kitti, drámatanár a Színjátszó kör Völgylakóknak vezetőjét kérdeztük arról, hogy mi is történik nála egy foglalkozáson kéthetente csütörtökön a MűvészVölgy Kúriában. Sokan megrettennek attól, […]
-
KAPOLCSI (E)BIKE FESZTIVÁL
3 NAPOS EMTB ÉS GRAVEL KALANDHárom nap eMTB és GRAVEL kaland Kapolcson, a Balaton-felvidék és a Bakony határán elhelyezkedő gyöngyszemén. Felfedezheted a környék eldugott, de talán leggyönyörűbb útvonalait. Ehhez a […]
-
Kapolcsi (e)bike fesztivál élménybeszámoló
A Balaton Bike Tour csapata a Balatonbike365, a KLND, a Művészvölgy Kúria és a VEB23 segítségével hagyományteremtő eBike fesztivált hozott Kapolcsra. Augusztus 25-28 között, egy […]
-
32. Művészetek Völgye
Új helyszínekkel és kétezerkétszáz programmal vár az idei Művészetek Völgye Teljes a 32. Művészetek Völgye programja, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján 2000-nél is több lehetőség […]
-
Impróworkshop – beszélgetés Kiskovács Attilával
Mivel foglalkozol? Színpadi improvizációval, kommunikációval. Játszom és játékokat vezetek. Ez komolytalannak is hangzik, és szerencsére sokszor az is. De sokszor komoly. Mind imprósként mind trénerként […]
-
Science Café: Ökológiai szőlőtermesztés együttműködésekre építve
Mivel foglalkozol? Szaktanácsadóként első sorban szőlőtermesztőknek segítek ökológiai és biodinamikus elvek mentén végezni a gazdálkodást, megőrizni vagy helyreállítani az ’egészséges’ talajéletet. Egyetemi adjunktusként pedig a […]
-
Háztartási praktikák fenntarthatóan Laczkó Boglárkával
Hogyan tudjuk bevinni a fenntarthatóságot az otthonunkba és a mindennapjainkba könnyen, lemondás nélkül? Betekintünk a hulladékmentes, energiatakarékos és vegyszermentes háztartásba és ötleteket, eszközöket és megoldásokat […]
-
Hangszerválasztó: cimbalom Tárkány-Kovács Bálinttal
Kik cimbalmoztak Kapolcson, Nagyvázsonyban és Pulán? Mindezeket megtudhatod, ha eljössz a cimbalmot bemutató hangszerválasztó családi programra, amelyet Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész tart. Bálint a Tárkány Művek […]