Magyarország egyik legkülönösebb tája a Kis-Balaton, mely a Balaton elvékonyodó délnyugati csücskében található. A 18. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, mivel ez a terület egykor még a tó öble volt.
A terület a Zala folyó torkolatvidéke, amely mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes vidék volt. Az öböl fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala itt tudta lerakni a hordalékait.
A Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett. A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye (Ramsari Egyezmény) által jegyzett terület 1979 óta, valamint 2004-től az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége.
A 19. században a térségben bekövetkezett változások miatt a Kis-Balaton vízzel borított területeinek csökkenéséhez vezetett. A Balaton déli partján futó vasútvonal miatt komoly szabályozási munkákat végeztek, melyek következtében a tó vízszintje jelentősen csökkent. A 20. századtól a környék gazdálkodói is művelésre alkalmas területeket igyekeztek elhódítani a mocsárvilágtól lecsapolásokkal és mesterséges csatornák kialakításával, ami tovább csökkentette a vizes élőhelyek arányát.
A Kis-Balaton helyreállítása, újbóli elárasztása 1980 óta folyik. Az 1980-as évek közepén megépült az 1870 hektár felületű, 28 millió köbméteres új tó, amely szűrőként működik. A Zala folyó 22 kilométeres utat tesz meg a mesterséges tóban, majd csak ezután tér vissza régi medrébe.